Hulldogál a fáról a sok sárgult levél,
Nézem, amint lassan, zizegve földet ér.
Mint a legszebb szőnyeg, borítja a földet,
Búcsúzik a nyártól, mint ahogy én tőled.
Isten veled kedves, de nem utoljára,
Találkozunk mi még, érzem nemsokára.
Ha a fákat újra zöld levél borítja,
Két kezem szívedet szívemre szorítja.