Leült az ágy szélére, és azt mondta értem. A másik csak figyelt, végül azt mondta, én nem. Az ablak előtt egy angyal zuhant le éppen. Tán még kiáltott is de lehet, hogy mégsem. Nem tudta senki, miért nem képes észrevenni senki a csodát.

Százezer éve mondom nincsen már a nyelvemen senki. Tudom, hogy leszarod. Százezer éve mondom nincsen már kedvemben senki. Tudom, hogy leszarod.

Átszoktam már eléggé, szóltam és tudom, hogy hidegen hagy. Rákészültem már és tudom, hogy hol van, az amit te keresel.

Csak ült az ágy szélén és lógatta a fejét a porba. A másik csak figyelt mint a földet a holdja.
Az angyalnak meg összetört karja, lába, szárnya, de senki nem látta, és senki nem sajnálta. Nem tudta senki, miért nem képes észrevenni senki a csodát


Százezer éve mondom nincsen már a nyelvemen senki. Tudom, hogy leszarod. Százezer éve mondom nincsen már kedvemben senki. Tudom, hogy leszarod. Átszoktam már eléggé, szóltam és tudom, hogy hidegen hagy. Rákészültem már és tudom, hogy hol van, az amit te keresel.

A sárga villogásba vált, lobog a fény az arcán. Engem még senki se utált. Remeg az ég a vállán. És talán még soha semmi se várt így rám. Csak tudnám, hogy mennyit még, meg merre.

Százezer éve mondom nincsen már a kedvemben senki. Tudom, hogy leszarod. Százezer éve mondom nincsen már a nyelvemen senki. Tudom, hogy leszarod. Átszoktam már eléggé, szóltam és tudom, hogy hidegen hagy. Rákészültem már és tudom, hol van, az amit te keresel.