Szomorú a siófoki prímásunk,
Idegenek élik itt a világuk.
Én is vele búslakodom, lesz itt még vigadalom,
Jobb lesz majd, csak jaj, de nehéz kivárni.
Volt nekünk sok hivatlan vendégünk,
Nem akartak hazamenni mitőlünk.
Ettek, ittak, nem fizettek, amíg végre mégis mentek,
Istenem, de nehéz volt azt kivárni!
Nótás kedve lett újra a prímásnak,
Hegedülne az egész nagy világnak.
Én is vele dalolgatok és vidáman elhúzatom:
Istenem, hát érdemes volt kivárni!