Barna kislány az én babám, haja mindig rövidre volt levágva.
Takaros kis szoknyája volt, este mindig csókra várt a csöpp szája.
Miután az oltár előtt gyűrűt húztunk szépen egymás kezére,
Nagyon helyre, tűzről pattant, aranyos kis menyecske lett belőle.
Szép leány volt az én babám, nem hiába jártam annyit utána.
Menyecskének talán még szebb, csak egy kicsit többet jár már a szája.
De azért én nem haragszom, nem is mondok egy rossz szót sem felőle,
Mert, ha kicsit többet iszom, úgy néz rám, hogy menekülök előle.
Az én édes kis galambom, néha bizony joggal duzzog, haragszik,
Ha mulatós kedvem támad, bennem a vér meg-megárad, nem alszik.
Befordulok a csárdába néhány deci kadarkára, nótára,
Nem tagadom, hogy bíz' ebben hasonlítok az én drága apámra.