Amikor a hajnal hasad, juhász legény suba alatt, csókolja a babáját.
Nem számít a juh bégése, kidőlhet a karám vége, elhajthatják a nyáját.
Harmat szállott a subára, a kedvesét betakarja, ne zavarják az álmát.
Integet a hold az égen, hogy a nyáj a falu végen, keresi a gazdáját.
Másnap mikor deleltetett, hangos tücsökzene mellett, számolgatta a nyáját.
Folyton az járt a fejébe, jönne már a naplemente, visszavárta babáját.
Mert nincs jobb, mint a szerelem, hogy szívünkben meg is terem, reggel, este, éjszaka.
Mit tehet az emberfia, hogyha rövid az éjszaka, a hajnallal megtoldja.