A vörösbor mámorában elfeledlek téged.
Bárhogyan is szeretem a hűtlen kicsi szíved.
Iszom, míg a lelkem bírja, csak téged kívánlak,
Göndörhajú kicsi leány, mindig visszavárlak.
Este, ha a mámor után elnyom majd az álom,
Csitítgatom bánatomat, mért hűtlen a párom?
Suhogó szép selymes ruhák, bíztatgató vágyak,
Göndörhajú kicsi leány, mindig visszavárlak.
Az álomnak sólyomszárnyán eltűnik az vágyam.
Csak az emlék marad hű, még símogatva lágyan.
Eltűnt már a hűtlen álom, összetört a bánat,
Göndörhajú kicsi leány, már többé nem várlak.