Kék szarkaláb, pipacsos táj, tarka mezőn vitt minket az utunk.
Minden letört vadvirágnál, rám kacagtál, csókot is váltottunk.
Megállt felettem az idő, amikor a kék szemedbe néztem!
Így lett nékem a szarkaláb, piros pipacs, drága szép emlékem.
A kék szemű kisleányból szép asszony lett, és nagymama később...
Behavazta fejünk a tél, de szerelmünk azóta csak égőbb...
A sárguló búzatáblán, minden évben piros pipacs nyílik.
Így kísérlek el majd kedves, boldogságban, egészen a sírig.