Csörgedező patak partján, a mi öreg, kicsi házunk táján,
Fészket rakott egy gerlepár, kertünk alján, vén diófa ágán.
Amikor a hajnal hasad, összebújva együtt búgnak szépen,
Öröktartó szerelemről dalolgatnak egymásnak oly régen.
Mondjátok el vadgalambok, azt a titkot, tiszta szívetekkel,
Hogy élhetne minden ember, itt a földön olyan szeretettel.
Ha ezt tudnák az emberek, a szerelmek nem érnének véget,
Könnyek nélkül, kacagással, e világon szebb lenne az élet.