Nincs a beteg szívnek patikája,
se a fűben, se a fában orvossága.
S mint ahogy a rabmadárnak, soha nem lesz párja,
úgy az én szívemnek se lesz, megnyugvása.
Szerelemre gyógyírt, hol is lelnék?
Ha már a betegje lettem, mit tehetnék?!
Minden este más asszonynak, csókja ég a számon,
csak a régi boldogságom, nem találom.
Ha az őszi szellő fut a fákon,
ki mondja meg, lesz-e levél, s melyik ágon?
De jó volna, amíg élünk szerelemben élni, (de)
ki tud annyi örök tavaszt megigérni!