Valahol a Szamos partján egy legény a szerelmesét várta,
Mikor minden nyugodni tért, lesétált a vén fűzes aljára.
Kézen fogta csendben a lányt, kit a világ nem neki szánt, s megszépült az álmuk,
Szamos-parti szomorúfűz féltőn borult a lombjával rájuk.
Szállt az idő, évek teltek, Szamos partját már csak a szél járja,
Azt a legényt , azt a leányt jó ideje már senki sem látta.
Ám, ha minden nyugodni tér, mesélni kezd ma is a szél, egy szomorú párról,
És ilyenkor két levél hull a Szamosba arról a fűzfáról...