Fakult levelek (közr. Gerola)

Des

Des

Én hazudtam az égieknek szemrebbenés nélkül
hogy végig mosolyogtam amíg elrepült az évünk
Kértünk egy érzést,meg szebnél szebb napokat
az élet kegyetlen játéka eláztatta a lapokat
Vissza adja majd a holnap,amit a tegnap elvett
a rózsasziromtól a szívem újra szebblett
Fakulnak a színek a zöld levélből sárga lett
romlanak az évek is a kissrác tegnap sárbament
Árva lett a szíve,így a dobbanás a vágya
álomvilágból ébredett de a teste mégis gyáva
Amit régen árba,azt most érzésbe méri
elveszett a kárban sehogyan sem érti
Mi történt,hová tünt el a meleg nyári zápor
örök uti társa lett az elüntetett kámfor
Átfon a madzag és csomót köt a kezére
lassul a szíve ritmusa,örök álom jön a szemére.

reff 2x

fakulnak a levelek, veri a nyári zápor
az emléked ami engem egyedül ápol
tábortűz a lelkemben, élteti a napokat
a homályban a fal üti vissza hangodat.

Gerola

Fakulnak a levelek őszi rózsás délután
meleg várja a szívedet, egy hosszú fagyos tél után
Árva lett a testem elvesztette létedet
sziluetted maradt itt nekem nem a két szemed
Kialudt a fény az idők alatt sárgultak
nyár vége volt de a levelek már hulltak
Az érzések elárulták kiszerettél belőlem
mire hátranéztem elvettek téged előlem
A rózsa tövis letörött a gyökerek meg elhaltak
azért lettem egyedül,mert tőlem már elmartak
Az idő régen elszaladt a percek még hátrálnak
a szívem miatt érzem magam legtöbbször árvának
Meleget a kályhának életet a márványnak
mert legtöbbször sajnos az előnyt érzem hátránynak
Összetépett lapok égett szagú levelek
sárba hulló könnycseppek, elfakult levelek.

reff 4x

fakulnak a levelek, veri a nyári zápor
az emléked ami engem egyedül ápol
tábortűz a lelkemben, élteti a napokat
a homályban a fal üti vissza hangodat.
előadó: Des
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 4758
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i