Kiátkozottak

Patrióta

Van pár nép, pár kiátkozott,
Kinek saját ország nem jutott,
Mert a mindenható hatalmaknál
Sikertelenül lobbizott.

Mert az osztásnál az
elhivatottak
Szemében egy sem számított.
Jött a kezében a vonalzóval,
Népet és földet szétszabott.

Majd összetákoltak földeket,
Hova összezártak népeket,
Hogy szövetségben csúfolják
Ez örök torzszülötteket.

Mert izzanak nyugaton az érdekek,
De lehűtik keleten az érveket.
Ha számon kérik rajtuk, keleten
A nyugaton született elveket.

Mert az ártatlanokat gyilkolót
Nem menti fel a parancsszó,
De a győztesekre eddig ez még
Nem volt alkalmazható.

Eljön a nap, mikor az igazság nyer minden fronton,
Vádolnak minden népet, minden országot.
Nem számít, hogy az öldöklésben nyert vagy vesztett,
Nincs győztes, nincs vesztes, nincs kiválasztott!

Van egy nép, egy kiátkozott,
Kinek mindig a vesztes sors jutott,
Mert háborúban szövetségest
Hátba döfni nem tudott.

Mert gyilkosok közt semlegesnek
Megmaradni nem tudott,
És annak ment, kinek terrorjából
Ízelítőt már kapott.

Mert ismeri már a vörös járványt,
Nyomában hullák, özvegyek, árvák.
Legyint a világ: a történelmet mindig a győztesek írják.

Az erdők mélyén több ezer
Ember fekszik névtelen,
A tömeggyilkos vállát közben
A nyugat veregeti kedvesen.

A tömegsír nem költséges,
Nincs szögesdrót, nincs kerítés,
A harcban vesztes özvegyének
Sohasem jár kártérítés.

És ítélkeztek a perben,
Egy végleges ördögi tervben,
Átírták a történelmet
A gyilkosok ott a teremben.

Eljön a nap, mikor az igazság nyer minden fronton,
Vádolnak minden népet, minden országot.
Nem számít, hogy az öldöklésben nyert vagy vesztett,
Nincs győztes, nincs vesztes, nincs kiválasztott!

Eljön a nap, mikor az igazság nyer minden fronton,
Feltár majd minden ártatlan halált.
Jut majd minden népnek ország háború nélkül,
Helyben döntik el, hogy hol a határ.

előadó: Patrióta
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Szabó Attila

szövegíró: Berczelly Csaba

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 3999
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i