Eldalolom, hogy szeretem, vágyakozva átölelem május éjszakákon.
Édes csókját nem felejtem, maga lett az életemben a legszentebb álom.
Süvíthet bár az őszi szél, s lehullhat már minden levél, csak magát imádom:
Árva szívem mindig remél, kis dalom is arról mesél, hogy én visszavárom.
Hová lett a boldogságom, elmúlott az ifjúságom, nem tehetek róla!
De megmaradt a szerelmem, s a két szemét nem felejtem rügyfakadás óta.
Nyújtsa hát az édes ajkát, és a szívem boldogságát adja vissza nékem:
Akár nyárban, akár télben, ha véget ér a szerelmem, nem érdemes élnem!