Könnye hull az őszi fáknak, köd hullik az útra.
Akárhogy is vár a szívem, nem jössz többé vissza.
Szürke napok fázós csendjét nem tölti be vidám kacagásod,
Engemet is, tégedet is megcsaltak az álmok.
Nagyratörő, szép álmaink elszálltak a szélbe,
Nem őrzöm már a nevedet szívem közepébe.
Hiába is szerettelek, nem születtem én a boldogságra,
Régi eskü semmit sem ér, ha dér hull a fákra.