Magyar földről sodor a szél egy bús régi dallamot,
Amire még kis falunkban Édesanyám tanított.
Felhők szárnyán sír a nóta, határon túl hallani,
Fáj a lelkem kicsi hazám, soha nem tud nyugodni.
Itt is nyílnak a virágok tavasszal a kertekben,
Itt is mennek a templomba imakönyvvel kezükben.
De a rózsa itt halványabb, ridegebb a harangszó,
Megpihenni édesanyám, magyar földben lenne jó!
Fecskemadár hogyha fázik, délnek repül messzire.
A gólya is visszatérhet minden nyáron fészkire.
Sebzett szívvel, szárnyak nélkül hová hajtsam fejemet?
Magyarnóta, bús kis nóta, vigasztalj meg engemet!