Mért járok én olyan úton, ahol virág nem nyílik már nékem,
Ahol minden boldogságot másnak adtak, elígértek régen.
Nem tudom, hogy mért remélek, a szerelmet mért is tőled várom,
Mért suttogom a nevedet könnyek között, csendes éjszakákon?
Hiába hajt feléd a vágy, a szívedben nem jutott hely nékem,
A képzelet játszik velem, nem ragyog már csillag fenn az égen.
Mégis, mikor mellettem vagy álmodom és mindent szebbnek látok,
Úgy szeretném megköszönni ezt a kevés földi boldogságot.