Most is te vagy még az álmom, a jöttödet most is várom, Tiszaparti nyárban.
Múló idő tengerében, úgy tűnsz fel, mint fény az éjben, csendes holdsugárban.
Végig járom a sok utcát, hátha eltalálok hozzád estéjén a nyárnak,
Amikor a hűtlen szívek, a bolondos asszonyszívek könnyű csókra vágynak.
Újra szövöm az életem, te vagy most is a mindenem, el nem múló álom.
Visszasírom a sok estét, a sok csendes naplementét, csókoddal a számon.
Szél játszik a Tisza felett, hoz bánatot, s víg örömet, míg az utcát járom,
De a régi boldogságot, azt az asszonyt, azt az álmot, sehol sem találom.