Madár vÃgan dalolva lombos ágon,
Lágy esti széltől csókdosott virág,
És minden, minden széles e világon,
Szerelmet érez, hőn szeretni vágy!
Bevallanám én is titkát szÃvemnek,
S elmondanám, hogy mily hÃven szeretlek,
Elmondanám, de hasztalan beszéd,
Hideg szobor vagy, meg sem értenéd.
Elmondanám, hogy csöndes éjszakákon,
Midőn a foldön mindent béke fed.
Az én szememről messze száll az álom,
Nyugalmat még akkor sem lelhetek.
Ha bÃztat is egy percre a reménység,
Mint űzi azt el százezernyi kétség.
Elmondanám, de hasztalan beszéd,
Hideg szobor vagy meg sem értenéd.
Elmondanám, hogy egymást hűn szeretve,
Mily boldogok lehetnénk kedvesem,
SzÃvünk fényt, pompát végképp elfeledne,
S hiányukat nem éreznéd te sem,
Mert több a szÃvnek csöndes boldogsága,
Mint pompa és fény múló ragyogása.
Elmondanám, de hasztalan beszéd,
Hideg szobor vagy meg sem értenéd!