Szegény öreg cigányasszony szomorúan hazafelé ballag.
Utca hosszat senki sem jár, zárva minden kapu, minden ablak.
Valamikor nem így volt ez, ő sem volt íly elhagyatott, árva,
Akkoriban, amikor még híres prímás volt a szíve párja.
Bújdosik a magyarnóta, mindenfelé hangos zene harsog.
Hegedűnek szép hangjától nem lesznek már könnyesek az arcok.
Hová lett a magyar szívek egyszerű, szép mezei virága?
Kinek kell a cigányzene? Kevés ember hallgat ma már rája.
De majd egyszer jóra fordul ennek a bús kis hazánknak sorsa,
Mikor majd a magyarnótát prímás húzza, klarinétos fújja.
Lesz kis kocsma, nem is drága, mindenfelé a szép Budapesten,
A falun meg gazdag termés, azt adná meg nekünk az Úristen.
Lesz még boldog Magyarország, aratáskor muskátlis az ablak.
Amikor majd minden ember közös sorsban, boldogságban lakhat.
A sok szép új, s régi nótát újra száz szál cigány vígan húzza.
Ne félj szegény cigányasszony, te is boldog leszel akkor újra.