Bújik a nap, mintha elmenekülne
és félne, hogy eljön az este,
elálmosul az utca, a tér is
és sóhajok szállnak az égbe.
Nem akarok többet egyedül lenni
és üres szobákban várni,
hol az a lány, akivel szabad a tánc
és a reggel sem fog fájni.
Szalad a villamos Budáról Pestre,
most ébred az igazi este,
éhes szemek az ablakon át
valami új kalandot keresnek.
Megérkezek és nyitva az ajtó,
ez még mindig a régi bár, belekeveredek egy régi táncba
és érzem, hogy valaki vár.
Nem, nem, nem, nem megyek el,
valami mámor van ma a szívemen,
megiszom még, ami nekem jár,
Te is táncold ki magadból, ha valami fáj.
Tele a bár, tudom, hogy ez az a lány
akire évekig vártam egyszer,
Rómában, vagy Londonban volt,
amikor annyira beleszerettem.
Pörget és forgat és annyira csókol, hogy majdnem megfulladok,
nem akarok mást, csak vele maradni,
és várni egy szebb napot.
Nem, nem, nem, nem megyek el,
valami mámor van ma a szívemen,
megiszom még, ami nekem jár,
Te is táncold ki magadból, ha valami fáj.
Nem, nem, nem, nem megyek el,
valami mámor van ma a szívemen,
megiszom még, ami nekem jár,
Te is táncold ki magadból, ha valami fáj.
Táncold ki magadból, ha valami fáj.
Táncold ki magadból, ha valami fáj.