Oly régóta lennék ezüstös eső,
A végtelenbe nyúló, aranyló mező.
Oly régóta lennék kertednek virága,
Csendben, szebb időre várva.
Én oly régóta lennék kertednek virága,
Csendben, szebb időre várva.
Őrizném a lépted, mint jó vándort az erdő,
Elvinnélek messze, mint hírünket a szellő.
És, mindenem feladnám, ha egy percig újra látnám,
A napfényt, dús hajadnak fodrán.
És, mindenem feladnám, ha egy percig újra látnám,
A napfényt, dús hajadnak fodrán.
Ha eljön majd az óra, és a búcsúzónak vége,
Utoljára nézek csillogó szemébe,
És, elviszem magammal lelkünk minden titkát,
Arcod halvány mosolyát.
És, elviszem magammal lelkünk minden titkát,
Arcod halvány mosolyát.