Nem találom a helyemet, elvitted a jó kedvemet magaddal,
Ma sem tudom, miért tetted, miért kell az emlékedet sirassam?
Nem tudom, hogy kit szeretsz most, ki ölelget, ki csókolja a szádat?
Mért hiszed ezt boldogságnak, miért hazudsz magadnak, a világnak?
Azt mondják, hogy visszajönnél, én Istenem, de szeretném megérni.
De jó volna úgy, mint régen, összebújva a jövőnkről beszélni.
Sokat megért két kis ember, kéz a kézben, s minden rosszat feledve,
Újra neki vág az útnak, tiszta szívvel és csak egymást szeretve.