Kinevetted szerelmemet, amit szívem Teirántad érzett.
Pedig egész életedben senki nem fog úgy szeretni Téged.
Nevettem, ha Te nevettél, s veled sírtam, amikor Te sírtál,
Gondolatban veled voltam, féltettelek, bármerre is jártál.
Szomorú lett az én lelkem, fáj a szívem, emészti a bánat...
Nem tudok én mosolyogni, csak álmomban csókolhatom szádat.
Pedig, ha Te a szívedet, hű szívemért nekem adtad volna,
A mezei pacsirta is kettőnk boldogságáról dalolna.