Nyárfa alatt lázas szívvel nem csitulnak soha már a vágyak.
De jó volna, ha még egyszer Édesanyám, ott lehetnék nálad.
Nyárfaerdő ezer húrja csendhonában muzsikálja nékem,
Boldog idő velem marad, és az emlék a lelkem tükrében.
Nyárfa felett sötét felhő, mért áll meg a magasságos égen?
Fellángol az alvó bánat, a szunnyadó, ringató reményen.
Vándormadár! Árva madár! Fájó lelkem repítsd fel az égre!
Szülőföldem dalát hallom, Édesanyám! Hazajövök végre.