Ma hatkor felébredtem.
Nem zavart a [...]
Számolni akartam.
Szívemből éreztem azt a szükséget, hogy számoljak!
De nem tudtam...
Próbáltam rájönni, hogy mi van előbb, az 1... az 1... a 2... vagy... s rájöttem arra a borzasztó tényre, hogy nem tudok számolni.
Nincs füzetem, nem tudok számolni, mi lesz velem?
Gondoltam, átmegyek Gyuszihoz a konyhába és a ő segít nekem a házi feladattal:
Mondd, Gyuszi, mi van előbb, az 1 vagy a 2? Mi a nagyobb, mi a kisebb? Hol vagyok én?
Gyuszi nem tudta...
Fogtuk, akkor lementünk az üzletbe.
Mi a több? Hogy lehet itt megoldást találni? Például találkozik két ember és az egyik megkérdezi a másikat, hogy mi van előbb, az egy vagy a kettő és a másik nem tud válaszolni.
És ott mondták nekünk, hogy menjünk...
Kimentünk a parkba és simogattuk a fákat, számoltuk, hogy hány is van belőle...például azt, hogy 1 vagy 2 fa, aztán 1 fa, 2, 1-1 fa....és megint egyedül voltak.
Mit csináljunk? Hova szökjünk? Már azt se tudom, hogy hányan vagyok!
Már-már nagyon félve embereket kérdeztem: Kis körkérdést csináltam...!
...s láttam beborulni az eget...lassan valami furcsa kis repülők gyűltek össze, mintha repült volna az egész város, a nagymama, az iskola, minden.
S egyszer csak elkezdett minden zuhanni a fejemre és én meg szöktem, szöktem és nem tudtam többé számolni, hogy hova futok, mennyit futok, hova lépek!
1 vagy 2, 2 vagy 1, nem tudtam már semmit, 1-1-1-1...marad a semmi, vagy az 1...2, 1...hát nem tudom....