Refrén (Brasch Bence):
Mikor alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.
Alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.

1. versszak (Shady):
Újra kezdjük elölről, és ne ahol szívünk búja ég?
De jó e az, ha lábunk megint kitaposott útra lép?
Hányszor, de hányszor próbáljuk meg újra még?
Ami az elején egészséges, később miért csupa sérv?
Csupasz érv, hogy csuda szép volt de buta kép, hogy csupa szív,
Huh, de fura buja így, ez csábít és lecsupaszít!
Vegyük elő a telefont, ami kétségekkel tele font?
Nem írsz vissza, nem válaszolsz, a tanulságot le se vond!
Mese volt a bizalom, hogy boldogok lehetnénk?
Ez őszinteség, vagy csak azt hallom mit szeretnék?
Menj, bébi menj, inkább ne nézz vissza többé már,
Én sajnálom, de a múltban az összes álmunk köddé vált!
Egy szervátültetés kéne, a te szíved az enyémbe,
Hogy lásd, ahogy próbált vért pumpálni a reménybe,
De pszt, jön a mentő, hallod a szirénát?
Mentés helyett viszont átgázolt kettőnk szívén át.

Refrén (Brasch Bence):
Mikor alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.
Alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.

2. Versszak (Carp-E):
Mi lenne, ha megcsókolnálak, lenne rá magyarázat?
És egy csókomból varázsolna egyetlen szád szava százat.
Rég volt a búcsú, mégis megbántam már ezerszer,
Mikor vége lett, csak azt kértem, hogy engem ne felejts el!
Hiába is próbálom, hisz minden szavam kevés lenne,
Bármit is mondanék, nincs semmi, ami elérhetne,
A hiányod már megszoktam, mondd meg miért vágyom rád?
A döntést, amit Te hoztál, ma mégis elátkoznád.
Sírva mondtad ki, már akkor tudtad hiba volt,
De az idő, ami eltelt, most végül engem igazolt.
Te a csókod hagytad a számon, én egy könnycseppet az arcodon,
Bármit tettem, megbántam, Te tudod hozzád tartozom.
Mással vagy helyettem, mégis engem látsz a szemében,
Nem szereted úgy, mint engem, mégsem hagynád el értem.
Megköszönném, amit kaptam, de jobban fáj a hiányod,
Légy velem, ne titkoljuk, nekem nem számít, hogy ki látott.

Refrén (Brasch Bence):
Mikor alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.
Alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.

3. versszak (Horus):
Mi lenne, ha kitörölnék mindent amit tettem
És egy mozdulattal elsöpörném mindezt körülöttem.
Ha egy napot másként élnék meg, a múltamban csak egyet,
Talán én is úgy élhetnék, ahogy mások ezt az egyet.
Nem látom már meg, de néha gondolok még arra,
Mi lett volna, ha a kezdeteknél nem fordulok balra.
Ha könnyebb úton indulok el, az életemmel szemben,
Talán más lennék és nem jutottam, volna ilyen messze.
Nem vett volna körbe annyi irigység, mit kaptam,
Nem vesztettem volna annyi barátot a harcban,
Bár nem tékozoltam volna el a szerencsém egy álomért,
Ó miért használok egy nyelvet, amit mindenki máshogy ért.
A fényen túl a szívem megszakad, ha visszagondolok,
Mennyi minden repült el a kezemből, mit adtatok.
De mennem kell, bárhogy is fáj, úgysem lesz jó,
Ha mellettem állsz, nekem nem kell más, csak egy szó.

Refrén (Brasch Bence):
Mikor alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.
Alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.

Mikor alszik a táj, csendes az éj,
Mikor alszik a táj, csendes az éj.

Mikor alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.
Alszik a táj, csendes az éj,
Nem száll a levél, nem zúg a szél.
Keserédes csók íze még ajkamon izzik
És hangod még bennem él.