Véget vetek az életemnek, mert semmit nem ér,
E serlegből itt magamba öntöm a mérget.
El vagyok veszve, nem maradt remény,
Tőlem már ne várjatok folyamként omló beszédet.
Mert a szomorú vers is csak vidám szívből jöhet elő,
Az én üres szívemből több nem fakad,
Vad gondolatrohanás, hív a heverő,
Már nem mondatokat formálok, csak szavakat.
S miközben itt ülök, és pillám leragad,
Egyre elgyengültebben mormolok,
Végül minden elsötétül, megszakad,
Ébren vagyok még, vagy álmodok?