Madár vígan dalolva lombos ágon,
Lágy esti széltől csókdosott virág,
És minden minden széles e világon,
Szerelmet érez hőn szeretni vágy.
Bevallanám én is titkát szívemnek,
S elmondanám, hogy mily híven szeretlek.
Elmondanám, de hasztalan beszéd,
Hideg szobor vagy meg sem értenéd.
Elmondanám, hogy csöndes éjszakákon,
Midőn a földön mindent béke fed,
Az én szememről messze száll az álom,
Nyugalmat még akkor sem lelhetek.
Ha biztat is egy percre a reménység,
Mint űzi azt el százezernyi kétség,
Elmondanám, de hasztalan beszéd,
Hideg szobor vagy meg sem értenéd!
Elmondanám, hogy egymást hűn szeretve,
Mily boldogok lehetnénk kedvesem,
Szívünk fényt, pompát végképp elfeledne,
S hiányukat nem éreznéd te sem!
Mert több a szívnek csöndes boldogsága,
Mint pompa és fény múló ragyogása.
Elmondanám, de hasztalan beszéd,
Hideg szobor vagy meg sem értenéd!