Fehér holló
MC Soon
Kileheltem a lelkem, és mint egy fehér holló,
szállok a fény felé, mert nekem ez így pont jó.
Itt hagyom e világot,majd újra látom azokat,
akivel még régen együtt nevethettünk nagyokat.
Nincsen bennem félelem, hisz bárhova is kerülök,
boldog leszek örökre, a felhők felett repülök.
Kialudt egy gyertya,de hány lángolt fel újra,
a szeretteim kísérnek el az utolsó útra.
Nekem hazudtak akkor, mikor kicsordult egy könnycsepp,
a sors bezárta a naplót, és kinyitott egy könyvet.
Nekem hazudtak akkor, mikor azt mondták, hogy nem fáj,
de a sebeket gyógyítja a zene és a membrán.
Az égbolt lett a lakásom, az ablak a világra néz,
egy másik szív lett az ágyam,mi olyan édes mint a méz.
A lelkem mint egy csillag, ami kialudni látszik
lehet hogy tényleg fáj, vagy csak a fényekkel játszik!
Tudjátok jól, én fent leszek az égben,
onnan nézek rátok, sajnos eddig éltem.
Csak a remény él, az emlékem megmarad.
az idő szekere mellettem is elhalad!
Megint fáradtan ébredek, és fázok ahogy este,
az új világban, az Ördög lelke lett Istennek teste.
Fent az égben ragyog minden, a mindenható mellett,
nem kértem semmit, csupán egy utolsó esély kellett.
Nem lesz többé nevetés, és nem lesz többé fájdalom,
minden idáig megélt emléket a zenéimmel átadom.
Megfogalmazódik, az ami néha leírhatatlan,
az ember sajnos elmegy, mert senki sem halhatatlan.
Bizony, az idő telik, és nem kezdhetett újra,
tiszta lélekkel kell, hogy szállj, a felhőkön túlra.
Már látom a fényt, az alagút végén,
már látom a célt, a túlvilág élén.
Ott várnak már rám,és mint egy megbékélt lélek,
nyugodtan alszom el,mert többé már nem félek.
A hamvaimat szórja szét a szellő minden irányban,
ennyit tudtam nyújtani, sajnos senki sem hibátlan!
Nem felejtek sosem, hogy ha hátra nézek büszkén,
a szépet viszem magammal, és átlépek minden tüskén.
Elvész minden értelem, a mikrofonom átadom
de a hangom átfut utoljára minden hallójáraton.
Nem marad más rólam, csak egy elsárgult fénykép,
átszakadnak a gátak, nem lesz többé mérték,
elmosódik a tinta, a széttépett lapról,
elmosódik az emlék, az utolsó napról.
Felszárad minden vízcsepp, és mint egy kidőlt fa ága
elszakadok a múlttól és úgy szállok át a mába.
Itt nyugszom én, a föld peremén,
és itt éltem én, de elszállt a remény.
Mosoly van az arcomon, és mosoly van az arcokon
én elmondhatom magamról, hogy túl vagyok a harcokon,
amit az élettel vívtam, most ketté vág egy olló,
nem marad más jelkép rólam, csak a Fehér Holló!
szállok a fény felé, mert nekem ez így pont jó.
Itt hagyom e világot,majd újra látom azokat,
akivel még régen együtt nevethettünk nagyokat.
Nincsen bennem félelem, hisz bárhova is kerülök,
boldog leszek örökre, a felhők felett repülök.
Kialudt egy gyertya,de hány lángolt fel újra,
a szeretteim kísérnek el az utolsó útra.
Nekem hazudtak akkor, mikor kicsordult egy könnycsepp,
a sors bezárta a naplót, és kinyitott egy könyvet.
Nekem hazudtak akkor, mikor azt mondták, hogy nem fáj,
de a sebeket gyógyítja a zene és a membrán.
Az égbolt lett a lakásom, az ablak a világra néz,
egy másik szív lett az ágyam,mi olyan édes mint a méz.
A lelkem mint egy csillag, ami kialudni látszik
lehet hogy tényleg fáj, vagy csak a fényekkel játszik!
Tudjátok jól, én fent leszek az égben,
onnan nézek rátok, sajnos eddig éltem.
Csak a remény él, az emlékem megmarad.
az idő szekere mellettem is elhalad!
Megint fáradtan ébredek, és fázok ahogy este,
az új világban, az Ördög lelke lett Istennek teste.
Fent az égben ragyog minden, a mindenható mellett,
nem kértem semmit, csupán egy utolsó esély kellett.
Nem lesz többé nevetés, és nem lesz többé fájdalom,
minden idáig megélt emléket a zenéimmel átadom.
Megfogalmazódik, az ami néha leírhatatlan,
az ember sajnos elmegy, mert senki sem halhatatlan.
Bizony, az idő telik, és nem kezdhetett újra,
tiszta lélekkel kell, hogy szállj, a felhőkön túlra.
Már látom a fényt, az alagút végén,
már látom a célt, a túlvilág élén.
Ott várnak már rám,és mint egy megbékélt lélek,
nyugodtan alszom el,mert többé már nem félek.
A hamvaimat szórja szét a szellő minden irányban,
ennyit tudtam nyújtani, sajnos senki sem hibátlan!
Nem felejtek sosem, hogy ha hátra nézek büszkén,
a szépet viszem magammal, és átlépek minden tüskén.
Elvész minden értelem, a mikrofonom átadom
de a hangom átfut utoljára minden hallójáraton.
Nem marad más rólam, csak egy elsárgult fénykép,
átszakadnak a gátak, nem lesz többé mérték,
elmosódik a tinta, a széttépett lapról,
elmosódik az emlék, az utolsó napról.
Felszárad minden vízcsepp, és mint egy kidőlt fa ága
elszakadok a múlttól és úgy szállok át a mába.
Itt nyugszom én, a föld peremén,
és itt éltem én, de elszállt a remény.
Mosoly van az arcomon, és mosoly van az arcokon
én elmondhatom magamról, hogy túl vagyok a harcokon,
amit az élettel vívtam, most ketté vág egy olló,
nem marad más jelkép rólam, csak a Fehér Holló!
kapcsolódó videók
