1.
Rég múlt idők és elveszett álmok,
Nekem ne ugasson aki gyenge és állnok.
Zavaros a víz ha beborul az égbolt,
Hogy mindenki egyenlő hidd el haver rég volt.
A multam volt a jelenem,
De már észnél vagyok a helyemen.
Látom már a jövőt a távolban,
Önmagam vagyok, nem úgy mint kábultan.
Rég volt, hogy csak vakon előre bámultam,
Hogy következménye képpen magamba fordultam.
Magamura vagyok, újra egyedül a pályán,
Erre döbbentem rá 2011 táján.
Az életem már csak előre halad,
Mégha lelkem megint ketté is szakad.
Elsöpröm csak és simán lépek át rajta,
Újra kelek mert csak magamat hajtja.
Süt a nap egyedül is, sőtt még többet,
Az önbizalmam napról napra többlett.
Az élet vizén átkelek, mint mózes a tengeren,
Valóban élek, nem eltorzított szereken.
Elvetem a drogokat mint paraszt a mezőn,
Én szárnyalok nélküle is a szabad levegőn.
Bár elvesztek a régi vágyak de újjakat találtam,
Már menetelek előre, míg régen csak hátráltam.
Beforrtak a régi fájó nagy sebek,
Bár még nem teljesen, tüntek el a hegek.
De feltépni már nem lehet, hisz erősebb mint valaha,
Olyan mint a germán, harcosoknak valhalla.
A partykurvák felőllem elmehetnek a picsába,
Én nem ölök pénzt a hülye ostoba libákba.
Plázacicáktól meg engem a hideg is kiráz,
Nem te vagy szép, csak a pofádon a máz.
Utcán sétálva, reflexből rázod a segged,
Kivágott felsőben meg kidobva a melled.
Nem mondom, hogy nekem nem tetszik a látvány,
Mikor a magassarkúd alatt hangosan kopog a márvány.
De ez csak egy álca, már egy elhasznált szar vagy,
Neked az tetszik ha valaki zsebében vastag a tárca.