Elég volt egy másodperc, hogy megszeresselek,
Kevés tán egy élet is, hogy elfelejtselek,
Mert olyan jó kicsit emlékezni Rád,
És a sok-sok boldog órát felidézni, újra élni,
Hogy kéz a kézben csavargunk a hallgatag Budán;
Vagy együtt iszunk feketét a presszó teraszán,
Üzen a dal, amit suttogtál felém,
Mit a zongorista játszott, ahogy jöttünk Te meg én.
Tudod a régi helyeken, sok időt töltök szívesen,
Mert bennem él a szerelem makacsul még,
S miközben álmoktól búcsúzom el,
Lesem, hogy egyszer csak megérkezel
És minden úgy megy tovább, mint rég.
Most magam elé képzelem a mosolygó szemed
És nem akarom elhinni, hogy elveszítelek;
Szívemben él a remény, leszel Te még az enyém,
A régi szerelemmel visszavárlak én.
A tavaszi ég visszaidézi szemed színét,
És a hajnali pacsirtaszó hangod lágy dallamát.
Jöjj vissza csendben!
Ne büntess engem!
Mondd, mit kell megtennem,
Hogy visszatalálj.