Horgászlecke

Szenes Iván

A lecke kezdetét veszi,
Ha jól fülel, megérti,
A horgászmunka módszerét.
E hosszú botról tudni kell,
Hogy rá zsineggel fűzi fel
A horgot s a hal eledelét.
Ha rajt van a horgon a kis giliszta,
A dobozt tedd a földre vissza,
A horgod messzi vízbe vesd,
Amíg a zsákmány felmerül,
A horgász bágyadtan csücsül,
És közben gondolkodni kezd:

Refr:

A nagy hal mindig megeszi a kis halat,
Ez ősidőktől így megy már a víz alatt,
A süllő a csukának jó falat,
De aztán jön a harcsa,
És a csukát is felfalja.
Nagy halak és kis halak közt szüntelen
Így folyik a legádázabb küzdelem.
A harcban végül is a háziasszony győz,
Ki ebédre vagy vacsorára halpaprikást főz.

Próza:

Na, kérem szépen. Most következik a gyakorlat. Mindenekelőtt tessék leutazni a Balatonhoz. A Dunát nem ajánlom, mert hideg és nekünk nincs szükségünk náthás halakra. Az első, amit a balatoni fürdőhelyen meglátunk…szó sincs róla, nem a víz, hanem egy plakát. De milyen plakát?
Ronda plakát! Egy fuldokló óriási égő fáklyát tart a kezében, a szöveg pedig arra int: Gyújtsd meg a csónakban lévő fáklyát, ha viharba kerülsz. Nem is tudom, hogy képzelik el. Sötét éjszaka, a Balaton közepén felborul a csónak. A hullámok agyon pofoznak, maradék erőmmel kapaszkodom a csónak farába, majd eszembe jut a plakát, elengedem a csónakot, meggyújtom a fáklyát és égő fáklyával jobbomban elsüllyedek. Élt 28 évet, fáklyatűz mellett pusztult el.
Beszéltem egy emberrel, aki megfulladt, aki azt mondta, nem kell fáklya. Ha az ember már meghal, legalább ne lássa. Persze, ha a vihar előtt egy nappal gyújtjuk meg a fáklyát, akkor nincs semmi baj. Legfeljebb kicsit megégeti magát. És aztán másnap ott áll, megfürödve, a Balaton közepén, éjjel, viharban és sehol egy fáklya. Még elképzelni is rossz. De ne erről beszéljünk, ezt csak úgy megemlítettem.
A horgász fő kelléke a türelem. Ajánlatos az első gyakorlatokat otthon, lavor mellett elkezdeni. Persze fokozatosan. Később már kádban is lehet. Az első nap csak egy órát horgászunk. Aztán naponta 10 perccel többet és ha valaki már tud
3 órán át türelmesen otthon a lavor mellett ülni, az megkezdheti nyomban a Balatonban a tényleges horgászást. Mi történhet? Legfeljebb nem fog egy halat sem és otthon érzi magát.
Amit a nagy és kis halak küzdelméről elmondtam, az a nagy halak megették a kis halat. A világ egy részében ez még ma is így van. De azok a horgászok csak addig fognak ugrálni, míg a végén kifognak majd valamit.
De nem erről akartam beszélni, hanem arról, hogy
Tralala, nemcsak a vízben volt divat nálunk, hanem a szárazon is.



előadó: Szenes Iván
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Lőrinczy Pál

szövegíró: Szenes Iván

stílus: Táncdal
címkék: Retro
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1943
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i