Én édes Istenem, egek-földek Ura,
Ki mindent igazgat, kit meg nem bántottam soha,
Szított háborúságot, haragot a földön,
Hogy ember az embernek életére törjön.
Arany Nap, ezüst Hold és gyémánt csillagok,
Bársonyos éjszakák, harmatos hajnalok,
Égen, s földön levő minden állatok,
Zöld mezők, hűs vizek, most mindent itt hagyok.
Én, Bezsán Péter, Bezsán Antal fia,
Bé voltam sorozva katonagúnyába.
De nem végezhettem el szolgálatom végét,
Zajos háborúba nekem a halál hozott békét.
Este, van este van, megy a nap lefelé,
Ballagnak a regruták, ballagnak a regruták a kaszárnya felé.
Bemegy a szobába, leül a vaságyra,
Hullajtja a könnyeit, hullajtja a könnyeit a komisz ruhára.
Istenem, istenem, mi lesz majd énvelem?
Fegyver van a vállamon, bajnét az oldalamon, sirathatsz galambom.
Anyám, édesanyám, felnevelő dajkám!
Engemet te megszültél, szelíd szóval neveltél, mégis bakának küldtél!
Hol ágyúk dörögnek, srapnelek röpülnek,
Ha egy akna felrobban, tíz bakának vége van, vére földre loccsan.
Katonatestvérim, közlegény barátim!
Életre-halálra kenyeres pajtásim!
Segéljen az Isten, hogy szolgálhassatok,
S az utolsó órátok legyen boldogságotok.
Drága Bajtársaim, szavamat halljátok,
Nem a vérontásban leszen boldogságtok.
Feldúlt otthonokból sírás száll az égbe,
A háborúból elég, legyen már vége!
Jó Bezsán Antal, kedves édesapám,
S az ő hites társa, az én édesanyám!
Isten fizesse meg felnövelésüket,
Hogy emberré nevelték az ő gyermeküket.
Apám s édesanyám, minden rokonaim,
Minden ismerősöm, mind jóakaróim,
Kikkel az Életben töltöttem pár napot,
Mindtől elbúcsúzom, mindenkit itt hagyok.
Magyar fiúk, kezdődik a háború, Magyar fiúk, kezdődik a háború,
De ti azért ne legyetek szomorúk,
De ti azért ne legyetek szomorúk.
Fel van húzva a magyarnak zászlója,
Fel van húzva a magyarnak zászlója,
De sok legényt elsirattak alatta,
De sok legényt elsirattak alatta.