Vigyázz, mert a gonosz éned éber, oldalvást
Rád pillant, miközben színleli az alvást.
Rosszabbul élünk, mint a Rothschild család,
Pénznek nyoma sincs a zsebemben, nincs kastély meg kacsaláb.
Beesettek az arcok, az ég kék, mint a lazurit,
Szorosabbra kell húznod a szíjad, mert a gatya meglazul itt
A kurva nagy jóléttől, intézd a napi betevőt
Az éhbérből, és negyven után célozd meg a temetőt!
Sirattasd el a szeretteiddel megmételyezett életed,
Megküzdök önmagammal, aztán béke véletek.
Látom, vén csoroszlya, a fával s a kötéllel szemező,
Megbasznám az Uniót, ha én lennék a vezető.
Nesze, csőcselék, a valóság, ebből kell kilábalnod,
Még a menedék is kifosztott, és kidobni sem átallott.
A messzeségbe tekints, és abban bízz egyedül,
Hogy mi körülötte nincs, az ott van az emberben, belül.
Mert amire vágysz, azt elsöpri, amire a többiek vágynak,
Ezért sok a tébolyult; ezt sínylik meg az idegszálak.
Azért, hogy felnézzenek rám, limót nem használok,
Százszor keményebb vagyok, mint a pihe-puha sztárok.
Legyen e megnyilvánulás kíméletlenül őszinte!
Tettek volna ki a Taigetoszra egy kőszirtre
Minden leendő szemétládát! Most nem a lelkünkkel
Csillapítaná az összes az étvágyát. De így vesznünk kell.
A sors útjai csapinósak, túl sok a hajtűkanyar,
Mintha kutyák lennénk, azt halljuk: „A gazdádhoz légy hű, magyar!”
Bárki is vagy, nehogy azt hidd, hogy minket leigázol,
Mert a fajtám még a legtöményebb szarból is kigázol.
Idenézz, itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok,
Nem kéne alábecsülnöd, drága barátom, de te tudod.
Nincs semmiféle hókuszpókusz meg abrakadabra,
Mégis felosztok egy pillanatot ezer apró darabra.
A mesék rosszul végződnek az Óperencián innen,
És e tájon máig sem ezüsterdők képződtek.
Szürke füstfelhők gomolyognak a metropolisz felett,
Mert nincs bennünk a bolygó iránt egy szemernyi tisztelet.
A fárasztó köröket imbolygó léptekkel rójuk,
Voltak, akik elgáncsoltak, feledkezzél el róluk!
Temérdek pénzbe kerül mifelénk az egészség,
Itt meghalnak, akik az aranyesőt lekésték.
Mi az, hogy óvatosan? Mi az, hogy mértékkel?
Ha nem mertél az lenni, aki vagy, semmit sem értél el.
Jól van, minden tinit bassz szájba, ömlik a lóvé a kasszába,
De a piperkőcös napszemcsi nem gyógyír a vakságra!
Fortuna, bár ne az árulókkal tartaná’ lagzit,
Egy befutott zenész nem csinál mást, csak nyáladzik.
Hiába születik néha egy jó dal, egy jó dal-kotta –
Az Isten az én világomat bal kezével alkotta.