Én kis kertészlegény vagyok, rózsafákat locsolgatok
Ezért hozzám jön tanácsért minden kis, aszott virág
A fűben, a fában az orvosságot én adom, de a gonoszságot
Azt nem bírom, szerintem nem jó ez az irány. Nem jó!
Úgy föltalálnám a spanyolviaszt, hogy könnyebben adhassak vigaszt
Az elvetemült kis mocskoknak künn a szép mezőn
De a lehetőségeim korlátozottak, mert ezek mindig csak átkozódnak
Hogy legyek így a legjobb, ha ilyen erős ez a mezőny?
Hogy? Mondd, hogy?!
Akkor inkább indulok a fénybe, hogy megkeressem,
A valóságot eltemessem, hogy ne álljon az utamba, többé ne kísértsen már
Indulok a fénybe, hogy megtaláljam, a valóságot arcba hányjam
Mert ő olyan kis komisz volt, ő se ússza meg már! Ne!
Adj még egy percet, hogy meglássam, mennyi tűz maradt benned
Adj még egy percet, hogy megértsem, mi ez a szar, amit az életednek hívsz,
De eldobni sohasem merted…
Ha ilyen fura az élet, akkor inkább felülök majd egy gépre
És indulok a fénybe…