Hiányzik
MC Soon
Mint ha csak tegnap lett volna látom magamat a tükörben
felnövök lassan és minden szétfoszlik körülöttem.
Megváltozik minden, a nyarak sem a régiek,
17 évesen nem tudom mit akarnak az égiek
tőlem. Lassan beérek a világgal,
a feledés markába nyúló szeretet hiánnyal,
fogom nézni azt ahogyan lepereg előttem,
azt amit idáig elértem, és azt ahogyan felnőttem.
Az anyám mellett gyengének kellett érezzek mindent,
a búcsú küszöbén, vártam meg az Istent.
Volt hogy elengedték a kezem, és hogy magányos voltam,
és a szívem össze törték, de fel kellett fogjam.
ilyen az élet nem választhatok újat,
és ha újra kezdhetném én nem feledem a múltat.
Hogy felálltam a földről, és eljutottam idáig,
felépítettem valamit amit építek mindmáig.
Hiányzik, mint az eső a virágnak,
Hiányzik, mint a lány az elveszett királynak
Hiányzik minden ami eddig lepergett,
az idő gyorsan telik, a halál pedig kerget.
Olyan közeli lett minden, de az emlékek halványulnak,
a gimiben a haveri körök is egyre csak tágulnak,
és bámulnak, hogyha elszalad a 4 év
és az életbe kilépve elszakítja a fényév,
egymástól az összetartozó szíveket,
a pénteki italozás nem tartja már a szinteket,
elsárgulnak a levelek egyre több lesz a félelem,
hogy mit kezdek majd magammal az életbe oly védtelen.
De képtelen vagyok, és képtelen is leszek
megérteni azt hogy miért baj hogyha én teszek,
az ütemre, szavakat írok a papírra,
elkopik a falakon a lemosható falfirka.
Beugranak a képek ahogy ő mellette állok,
és ő a kezemet fogja, ettől én boldoggá válok.
Nem zavar meg semmi, nem érdekel a világ,
hiszen a mai emberek legtöbbje leszakított virág!
felnövök lassan és minden szétfoszlik körülöttem.
Megváltozik minden, a nyarak sem a régiek,
17 évesen nem tudom mit akarnak az égiek
tőlem. Lassan beérek a világgal,
a feledés markába nyúló szeretet hiánnyal,
fogom nézni azt ahogyan lepereg előttem,
azt amit idáig elértem, és azt ahogyan felnőttem.
Az anyám mellett gyengének kellett érezzek mindent,
a búcsú küszöbén, vártam meg az Istent.
Volt hogy elengedték a kezem, és hogy magányos voltam,
és a szívem össze törték, de fel kellett fogjam.
ilyen az élet nem választhatok újat,
és ha újra kezdhetném én nem feledem a múltat.
Hogy felálltam a földről, és eljutottam idáig,
felépítettem valamit amit építek mindmáig.
Hiányzik, mint az eső a virágnak,
Hiányzik, mint a lány az elveszett királynak
Hiányzik minden ami eddig lepergett,
az idő gyorsan telik, a halál pedig kerget.
Olyan közeli lett minden, de az emlékek halványulnak,
a gimiben a haveri körök is egyre csak tágulnak,
és bámulnak, hogyha elszalad a 4 év
és az életbe kilépve elszakítja a fényév,
egymástól az összetartozó szíveket,
a pénteki italozás nem tartja már a szinteket,
elsárgulnak a levelek egyre több lesz a félelem,
hogy mit kezdek majd magammal az életbe oly védtelen.
De képtelen vagyok, és képtelen is leszek
megérteni azt hogy miért baj hogyha én teszek,
az ütemre, szavakat írok a papírra,
elkopik a falakon a lemosható falfirka.
Beugranak a képek ahogy ő mellette állok,
és ő a kezemet fogja, ettől én boldoggá válok.
Nem zavar meg semmi, nem érdekel a világ,
hiszen a mai emberek legtöbbje leszakított virág!
kapcsolódó videók
