Kemény pad a fekhelyem, ágyam nem veti meg senki sem
Egy váróteremben hálok, a hajnali vonatra várok
Ami elvisz innen messzire, hol hangom nem hallja meg senki sem
Hol majd nyugodtan élhetek, remélem, hogy nélküled
Elég volt a hazugságból, ami évek óta folyt a szádból
Színültig telt már a pohár, tudom, hogy itt nem bírom tovább
Isten veled szülőföldem, vár rám az ismeretlen
Új arcok, új emberek, holnap mindent újra kezdek
Az ablakon át bámulom, a földet, amit itt hagyok
A szürke égen még ott a hold, de eltűntek már a csillagok
Eltűntek már a szép napok is, a vonat engem messzire visz
Eltűnök most végleg már, jó itt rám már úgysem vár