Paul Geraldy után szabadon átköltve.
Bevallom drágám, - bár tudom buta dolog,
De lásd, én mégis féltékeny vagyok.
Hogy oly szépen süt a nap, a hold, s a csillagok,
Ragyoghatnak rád is.
Mert Te, ha csak egy-egy pillanatra
De felnézel a holdra és a napra,
S ha rájuk nézel, bennük gyönyörködsz, azokra gondolsz,
Nem reám.
S ez úgy fáj nekem.
Hogy lehet valami a világon, ami elvonhatja tőlem gondolatod?
S a szíved?
Vagy tán azt hiszed
Nem vagyok féltékeny, ha az utcán járva
Kirakatok meresztik fényes szemüket utánad, látva
Délceg alakod.
Hiszen neked is megtetszhet egy cipő,
Egy ruha vagy egy járókelő,
S ha ránézel, benne gyönyörködsz, arra gondolsz,
Nem reám.
S ez fáj nekem.
Óhhhh…. Ha tudnám, hogy valóban vannak ilyen pillanataid,
Én megölnélek menten!!!
Először téged, aztán magamat és
Mindenkit, hogy ne legyen más a világon,
Csak TE meg ÉN!
Hogy csak rám gondolj mindig szüntelen…
De…érzem fölösleges és lényegtelen az,
Szíved-szerelmed másé sose lesz,
Csak az enyém.
Ez tény.
Hiszen magad mondtad…
De egyre mégis kérlek drágám.
Nem miattam…csak tudod…
A pletyka olyan gyorsan száll,
Ezentúl tehát alkonyatkor mással,
Legalább előttem, ne csókolózzál…