Magam vagyok az árnyak baljós nagyok.
Kutatom a lelkem és kérdem, amit addig még eddig soha nem mertem.
Hol hibáztam, mit rontottam el.
De a szív, s az ész hiába: sajnos nem felel.
Ellenem a világ, és mindenki hibás.
Én szenvedek egyedül, ezt nem érzi senki más.
A jóból sem adtam, a bajon sem osztozom.
Ha térdre rogyva csúszol, akkor sem változom.

Reflén:
Mond mi az, amit tőlem vársz, mond mi az, amit bennem látsz.
Mond mi az, ami hozzám húz, mond mi az, amit adhatok neked.
A tenyerem egy nyirkos máz, egy eszeveszett gyilkos láz.
Felemel és átformáz a szerelem.

Fejem fölött, ha törik a pálca,
arcomon a ráncok tánca csak kínos álca.
Sorvad a szívem: helyén egy kráter.
Nem vagyok más, csak egy önző fráter.
Ígérni nem tudok, az nem is én lennék.
Kimustrált, eldobott színházi vén kellék.
De ha a boldogság tortájából jutna egy szelet,
meglátnám újra azt, aki szeret.

Mond mi az, amit tőlem vársz, mond mi az, amit bennem látsz.
Mond mi az, ami hozzám húz, mond mi az, amit adhatok neked.
A tenyerem egy nyirkos máz, egy eszeveszett gyilkos láz.
Felemel és átformáz a szerelem.

Csak egy esély, hidd el nem kéne semmi más.
Én vagyok a padlón, sajnos ez nem vitás
Küzdök és felállok, bár ólmos minden tagom.
De ami belőlem maradt azt mind, neked adom.
Boríts rám szivárványt egy kis reménysugárból.
Elmegyek utánad, elbújhatsz akárhol.
Furcsa egy vallomás, nem megy ez én nekem.
Esélyem illan el talán csak képzelem.

Mond mi az, amit tőlem vársz, mond mi az, amit bennem látsz
Mond mi az, ami hozzám húz, mond mi az, amit adhatok neked.
A tenyerem egy nyirkos máz, egy eszeveszett gyilkos láz.
Felemel és átformáz a szerelem.

Mond mi az, amit tőlem vársz, mond mi az, amit bennem látsz
Mond mi az, ami hozzám húz, mond mi az, amit adhatok neked.
A tenyerem egy nyirkos máz, egy eszeveszett gyilkos láz.
Felemel és átformáz a szerelem.