Tudom, hogy bolondság az emberek nagy családjában
Magányosan járni,
De talán enyhít ezen,
Hogy csakis miattad teszem…
Tudom, hogy bolondság az elmúlt május
Emlékétől napsugarat várni.
Tudom, hogy reménytelen,
És csakis miattad teszem.
A boldogság oly viszonylagos érzés,
Az éhezőnek egy falat kenyér,
Engem nem kárpótol semmiféle jó,
Az elvesztett szerelmedért.
Tudom, hogy bolondság az emberek nagy családjában
Magányosan járni,
S várni,
Azt, hogy a te messzetévedt
Szíved hozzám újra visszatér.