Elvadult udvar,
és a ház magában áll.
Mi is várunk a szélben, itt fenn a körtefán.
Nem is oly rég volt,
hogy elrepült a nagypapád.
És csak szállt, és csak szállt, úszott át
túl az Óperencián.
Üres a fészek,
hisz a vándor messze már.
Lehet, hogy sosem volt még körte itt fenn, a régi fán.
A reggel néma,
épp, mint a szótlan délután.
Nincs is tán, ki tudja már, merre jár
elcsavargott nagypapád.
A holnap nyűgös,
És a múlt is nagy talány.
Mégis lógunk, s nem fázunk a téli körtefán.
Tudjuk, hogy hol van
a ,,túl az Óperencián”,
Ne félj hát, gondolj rá, és meglásd,
onnan bárki visszaszáll.
egyszer ő is visszaszáll...