/Refrén/
Szürkék a házfalak, szürkék a reggelek,
és fásultan néznek rám, az emberek.

/Mettyú/
Menni kell tesó, de geci nehéz a kereszt,
a fülembe teszem a zenét, és betolom a lemezt,
benyomom a repeatet, minden nap ugyanaz pörög,
át hallatszik a beef és sír, üvölt a kölök.
Mindenre köpök, a tesóm hajtja a Skodát,
a kezed össze teszed, de hiába várod a csodát. (fasszom)
Baszod már kínomban nevetek,
az álmok szállnak, mindent a síromba temetek.
De fel kelek, mert többre szeretném vinni,
találok pinát, ki több, mint egy pina, szeretném hinni.
Hogy egyszer majd mindenki hazatér,
csak megyek a viharban tovább, és arcomba kap a szél.

/Gaben/
Hétfő reggel kelek, dobok egy sárgát, iszom egy feketét,
kint minden szürke, csak a negyedét velem nézd, ez végig felemészt.
Életek siklanak ki tesó, mint a vonatok,
de ne mond nekem,
hogy minden rendben,
mert tudom, hogy sok a gond.
Nincs ami motiválna, nincs egy kurva jövő kép,
nincsenek helyek, emberek, akikhez kötődnék.
A mocsokban nőttem fel testvérem, és kiutat nem látok,
iszok amíg bírok, én szét esek mint a leprások.
Amikor kel a nap neked szürkék a sugarak,
mert minden napom ugyanaz, baszod még mindig ugyanaz.
Rúgom az utca porát, megtanultam kurva korán,
ha egyszer elbaszod haver, már nincsen újabb dobás.

/Refrén/
Szürkék a házfalak, szürkék a reggelek,
és fásultan néznek rám, az emberek.

/Day/
Antal, mond meg mi a pálya mert már ki vagyok
tudom ki vagyok, tudom, hogy Day az többre hivatott.

/Antal/
Minek hajtsak mondd meg tesó, ha az állam kirabó'?
Ritka itt a boldogság, ritka itt a bizalom.

/Day/
Antal, mond meg mi a pálya mert már ki vagyok
tudom ki vagyok, tudom, hogy Day az többre hivatott.

/Antal/
Minek hajtsak mondd meg tesó, ha az állam kirabó'?
Annak örülök már csak ha minél többet ihatok.

Szürkeség, napról napra kiégek,
ugyanaz a szar vár, ahogy a házból kilépek.
Automata emberek, büntet a sors,
a munkanélküli előtt, kígyózik a sor.
Mindenkinél beütött a depresszió,
anyád vodkával szedi be a kettes Rivót.
Beteg ez a világ, mérgez, mint az arzén,
nem szűrődik a szürke felhőkön át a napfény.
Mindegy milyen párti vagy,
hogy előrébb juss, el kell taposnod a másikat.
Mer' itt mindenki betart má' a másiknak,
a fájdalom, a düh, a fertő mindent átitat.
Szúrnak a drogosok a játszótéren,
a hányinger fog el ember, ha rátok nézek.
Sápadt arcok, körmök tövig rágva
a társadalom fele itt megdöglik rákban.
Milliók húzzák le a fél életüket gyárban,
más otthon ül egész nap és a segélyt várja,
ez Magyaroroszág, itt a kormány kicsinál,
innen mindenki menekül, mindenki disszidál.
Boldogulni próbálsz, de nem lehet,
szürke házfalak, emberek, reggelek.
Boldogulni akarsz, de nem lehet,
szürke házfalak, emberek, reggelek.

/Day/
Szürkék a napok, a hetek, a hónapok,
már annak is örülhetsz, hogy ha néha van egy jó napod.
Dolgozok, de minek, hiszen érte lófaszt kapok,
még mindig nincsen jövőm, és egy albérletben lakok.
Mond meg jó Istenem, ki fog segíteni rajtam,
én sose voltam rossz, mindig csak élni akartam.
Nézz rám, itt vagyok veled térdig a szarban!
Mondd meg majd vajon kire számíthatok ha baj van?
Csökken az élet színvonal, közben minden drágul,
az idő elszalad mellettünk, szélsebesen száguld,
a kilátástalanságba veszünk bele mindannyian,
még szerencse, hogy a rapben kiadhatom, azt ami van.

/Refrén/
Szürkék a házfalak, szürkék a reggelek,
és fásultan néznek rám, az emberek.