Úgy érzed, csak a fájdalom,
Ez, ami neked jutott.
Pedig ez a gondolat, csak túl sokat
Az agyadon végig futott.
Öröm és fájdalom.
Csak ez, amit a múlt hagyott rád.
Mégis visszatér, néha elkísér
Téged is tovább.
Már nem ér hozzád
Anyád simogató keze.
Mint örök bélyeg, belédégett
A gyermekkor szene.
A fényhez a lelkedben
Hosszú az út, de arra haladj!
Távolinak látod, de ott megtalálod
Azt, aki Te vagy.
refr.:
Ha a tükörben mögéd látnál,
Ott rejtőzne a fantomod,
Ami oly rég vár a leleplezésre,
Hogy kinyisd neki az ablakot.
Azon érted nyúl, a nyakadhoz ér
És fejed veri a falba.
Mert segítséget többé ne várj!
Bízz meg Önmagadba'!