Joggal vagyok rátok büszke, yo mindig együtt. Büszkeség a szívben, yo.

Ha megrendül a hatalom trónra ülnek hamis királyok,
Én kiállok a népemért, ha követtek nem hibázok.
Nem vitázok, csak harcolok mert értetek halni érdemes,
Ha a szív nemes, ettől leszel te is érdekes ember.
Soha nem járok leszegett fejjel,
Mert megbocsátani isteni, ezt nem szabad elfeledni,
Vigyázni arra akit féltesz, áldást szórni mosott kézzel,
Hibát javítani, büszkének lenni tiszta szívvel.

Nem volt semmi hiába, mert láttam ti is éreztek,
Ha vérzem velem véreztek, hát joggal leszek büszke rád.
Mert leírtad, hogy hova tartozol már tudom, na és rád
Mert itt maradtál már évek óta, csak ha kellett
Akkor húztuk fel a kesztyűt, szálltunk ringbe,
Benne volt hogy vesztünk, de a lényeg mindig együtt
Tiszta lélek, semmi felesleg. Nem számít én mit tettem,
Örököt adósotok lettem, mert helyet adtatok egy vesztesnek.
Újjá születtem így ti lettetek a szárnyaim,
Bár sokszor hibáztam, kitartotok mellettem, mint a társaim.
Egy életre megbirkózom a földdel,
Hogyha kéritek én harcolok mert büszkeséggel tölt el
Hogy velem vagytok, lehet alkotok egy másik életképet,
De nem megyek el, mert félek nélkületek.
Nem lesz búcsú, hiszen bármerre is járok
Mindig voltam, vagyok, leszek büszke rátok.

Refr. 2x

Van amit nem kérek számon,
Vica-verza ugyanezt várom
Ez nem mozi itt nincsen vászon,
Lásd meg magad!
Van amit nem látok máson,
Tekintet, tükör a pillantásom,
Ez nem mozi, nem vászon,
Ha vérem vagy, hát lásd meg magad!

Büszkeség fog el mikor a szemetekbe nézek,
Látok kínt és örömöt, amit veletek megéltem.
Nem feledem, hogy ami volt nem ok nélkül történt,
Néha elváltak útjaink, de megszabtunk egy törvényt.
Együtt vagy sehogy inkább maradtunk nem léptünk,
Nem tapostuk szarba egymás verejtékét, ha féltünk.
Manapság a tisztelet már nem ér túl sokat,
De minket összeköt egy érzés és egy láthatatlan fonat.
Valaki elhagyott, de ez még közelebb húzott minket
A sors akarta így hogy fentről figyelnek majd minket.
Kár, hogy csak a szenvedés hat úgy ránk, hogy
Építünk és küzdünk, de erőnk egyszer elfogy.
De megmarad a büszkeség, ami az életet jelenti,
Megtanultuk csak a rosszat, de a szépet nem elfeledni.
Egy büszke múltat, egy jobb jövőt,
Egy büszke szívet: a romokból újat építőt.

Nekem is voltak vágyaim,
Eltörtek a szárnyaim,
De az álmaim megmaradtak,
Az idő során megmartak
Többen. A kezek a körben
A fejemet törtem,
Hogyan tovább, miként tegyek,
Mert én adtam de nem kaptam.
Tudtam egyedül nehéz lesz, majd elszakadtam,
A határt méretre szabtam, s ha támadtak betakaróztam.
Így teljes a védelem, elveszett az érzelem,
Ő irántuk így a helyzetem egyedül kezeltem.
Tudtam még szeretni, de nehezen feledtem,
Nehezen bíztam, de a helyes utat megleltem,
Ezt követtem, erre törekedtem, nem vonultam a hűsre.
Őértük megyek a tűzbe, őmiattuk leszek büszke.
Megtaláltam a társakat, kiket védek,
Hol nem a név az érdek,
Hanem egy baráti réteg
Kialakítása a lényeg,
Hol nem löknek el ha kell,
Hol nem vádolnak, hogyha jót teszel.

Refr. 2x

Csillogó szemmel nézek rátok, mint a Holdra szépen sorba,
Könyvek esnek le a porba, nem szabad gondolni a rosszra.
Rengeteg még a szép emlék, mikor a kezem nyújtom feléd,
Nem kell szó, nem kell beszéd, nekem egy mosoly éppen elég.
Mindig együtt voltunk, nem csábított azon ígéret,
De ítéletet mondtak, taszítottak, nincs már kímélet
Nekem. Hátba szúr az egész világ, vannak hibák,
Lehet fikció, de nekem így vagy jó.
Még sokaknak üres fogalom, hitet vesztett, de én még érzem,
Örök marad a hírnév, mert ti kitöltitek a szívem.
Hiszen egy akarás nincs hiába, nem esünk újabb hibákba,
Csak másoknak lesz hiánya, ők majd elvesznek a homályba,
Mi maradunk ébren, álmodjuk tovább az életet,
Míg nem halnak ki a bárdak megtaláljuk majd a fényeket,
Tápláljuk egymás lángját, míg el nem szólít a szükség,
De joggal voltunk egymásra mindig büszkék.

Mindig büszke voltam rátok, ha kértetek adtam számot
Legjobb tudásom szerint, hogy valóra váljon álmod.
Nem várok viszonzást, csak megbecsülést,
És belátom helyes volt az út, amit válaszottam és járok éppen.
Nem kérek a szánalomból, abból volt már elég bőven,
Hatott rám az idő, a neveket sorra véstem kőbe,
Soraimat átszőve érzéssel. Közéjük vetettek egy körbe
Előítélet nélkül ők nem csaltak tőrbe,
Nem számít, hogy ki rak az asztalra többet,
Itt becsüljük egymást, látod: többről-többre.
Egymással karöltve lépünk tovább egy újabb szintet,
Olykor valóság, már mit régen vágyálomnak hittem.
Az új kor megbecsülését magunk mögé állítjuk,
A város falai közt születő szimfóniákat szavunkon szállítjuk,
Nem hajtok fejet, ez nem megvetés csak büszkeség
Így örökös a vágy, és nekem ez elég.

Refr. 2x