Szépség: Féltem, hogy egyedül, mindig csak egyedül kell lennem,
Úgy, mióta anyácskám meghalt, egész életemben.
Ha apa nem volt otthon, magányos voltam teljesen.
Nővérkéim nem voltak velem egy árva percre sem.
Abban a házban már úgy éltem, mint a rab.
Lelkemből minden nap elhervadt egy darab.
Féltem, hogy elveszett mind a józan eszem,
Magányosan alszom, egyedül étkezem.
De itt van Ő, a furcsa úr, kit titok leng körül.
Ha lépteit meghallom én, a szívem már örül.
Úgy várom azt az órát, mikor szobámba lép,
És ahogy beszél hozzám, ó, Istenem, de szép!
Nem bánok most már semmit! Itt jól érzem magam!
Még álmomban is hallom, milyen szép hangja van.
Már várom őt, ha reggel az új nap felragyog,
Ó, Istenem, én azt hiszem, nagyon boldog vagyok!