Verse (Botzi)
Ennek nevelt, ilyen vagyok, ez van
Kikkel cseperedtem fel egy brancsban
Ahhoz senkinek semmi köze nincsen
Én nem osztom meg minden kincsem
Mégis mindenki mindent tud rólam
Hogy mikor, hogyan és kihez szóltam
És mikor b*sztam el valamit rendesen
Na, hogyan kéne cselekednem helyesen?
Köszönöm a törődést, a féltést, egyetértést
Láttam pajzson rést, ezért teszem fel a kérdést
Miért kéne úgy élnem, mint akárki másnak
Engem így nevelt a világ, nekem sírt is így ásnak

Refrén (Enita)
Így nevelte a világ, körül fonta őt az ármány
Vadásztak rá néha, mégsem lett belőle zsákmány
''Álmodozó életművész'' - mondták Rá ezt páran
Mikor a jövő kulcsát beletörve találta a zárban

Ragga (Botzi)
Így nevelt a világ, mikor ott maradtam árván
Ebben a sztoriban sem én lettem a zsákmány
Nem akartam, nem akarom nem is leszek bálvány
Inkább csak egy figura, mint szobor, ami márvány

Verse (SoulArt)
Rám telepszik a beton, megfolyt a telep
A fáradt gőz bent ragadt, nem működik a szelep
Nekem csak ez jutott, nem fizet jól, de szerep
És nem rossz dolog tudni, hogy akad, aki szeret
Az egésznek egy szelete, a körképnek a kerete
A világ, mint most, ennél jobbá vajon még lehet e
Bízhatsz benne vakon te, de nem igaz a fele se
Pedig ám én teszek is érte, mert hát ugye miért ne?
A baj csak úgy jön magától, nem ajándékba hozzák
Nem az állatkert a túl nagy, csak alacsony a korlát
De vegyél whiskyt, kólát, a házi páleszt hozd át
És szétcsúszva jam-elgetünk néhány órát

Refrén...

Ragga Gábor
Nincsen ami elrettent a céltól,
Bár én sem vagyok edzett acélból,
De amíg barát van, pia, nő és steksz
Addig - azt mondom - valahogy majd csak lesz

Verse Enita
Bánkódni már túl késő
Ő az utca nevelte túlélő
A világ változott körülötte
Arcát folyton a nap sütötte
Járta az utcákat, tereket
Koptatta a járdaköveket
Egymagában élt a mában
De párjára lel majd egy új világban

Refrén...