Messze távoli hómezőn,
hol a szél muzsikál,
fenn a vártán, a hegytetőn
két orosz diskurál.
Nincsen már velük senki sem,
csak a vágy, ami űz,
meg az Isten az égben fenn
és a tábori tűz.
Szól az egyik, hol én lakom,
süt a nap, jön a nyár.
Vár reám a menyasszonyom,
egy kicsiny, barna lány.
Alig várja a jöttömet,
míg a nap heve tűz,
azután elhagy csendesen,
mire megjön az ősz.
Szól a másik is csendesen:
Ne búsulj, tovaris!
Minden lány elhagy csendesen,
mindent elvisz a víz..
Az enyém mindig hű marad,
ami egymáshoz fűz,
kicsi lányom, a gyévuska,
meg a tábori tűz.