Lapajtőnek fonnyadt szárán varangybéka ül.
Sötét Holdnak széles árnya fojtón rávetül.
Ami szép maradt a tájon, sűrű ködgomollyá váljon,
Kavarogjon, cseppé fagyjon, szikkadt kóróvá száradjon!
Szél felkapja, vigye messze, törje össze, széteressze,
Aztán hordja valahára Odíliám csúf arcára!
Formálja ki tükörmódra Odette szoborszerű képét!
Legyen e bűbáj olyan gúzs, amit csak a hajnal tép szét!