Addamz:
Mért érzem azt hogy semmit sem érek?
Mért nem kapok soha mikor mástól kérek?
Mért nevetek kívül mikor belül félek?
Mért nem hiszem el hogy fontos lehet még az élet?

Vers 1:
Mond kettőnk között az összetartó kötél meddig ér?
Ha elszakad én nem küzdök már tovább az életért!
De elvesztem a zajban és hiába kereslek,
Már érzem a súját az elfelejtett tettnek.
Néha sírok mikor a szép emlékekre gondolok,
És belül megfogadtam százszor minden szót meg fontolok,
Mielőtt kiejtem őket, hiszen csak fájdalmat okoznak,
És minden apró hibáz az egekig fel fokoznak.
Mért az az élet rendje, hogy elmúlik, ami éltetett?
Mért nem látjuk a középutat?
Mért látjuk csak a végletet.
Most kinézek az ég felé és arra gondolok,
Mikor leszünk végre igazán boldogok?

Addamz:
Mért érzem azt hogy semmit sem érek?
Mért nem kapok soha mikor mástól kérek?
Mért nevetek kívül mikor belül félek?
Mért nem hiszem el hogy fontos lehet még az élet?

Vers 2:
Most sírok de senki nem hallhatja a hangomat,
A fájdalmamat elrejtem és a régi dolgokat.
Mik össze kötöttek vele, messzire elhajítom,
És a rég elfáradt motort most újra beindítom.
Hogy legyen egy társam, aki velem van ha félek,
Hogy amikor zenélek érezzem valamit érek.
Régen kitöltötted az űrt, de most újra űrt érzek,
És már nem adsz erőt mikor a fájdalomtól vérzek!

Már tudom, hog nem lesz soha fontos az élet!
Már nem nevetek kívül, hiszen belül félek!
Már tudom, hogy nem kapok soha, amikor kérek!
És nem hiszem, hogy vagyok valaki, mikor semmit sem érek!

Noryka:
Mért érzem azt hogy semmit sem érek?
Mért nem kapok soha mikor mástól kérek?
Mért nevetek kívül mikor belül félek?
Mért nem hiszem el hogy fontos lehet még az élet?