Nóra táskájában, lepusztult pompájában
csak az életem hever, kis cuccaival összebújva
mert belecsempésztem az éjjel,
hogy ne hulljon szerte-széjjel
inkább legyen jól nevelt, még egyszer, utoljára.
Most bújócskázik csendesen, és panaszkodik, hogy
ő mért nincs itt velem, aztán elhallgat, mert
választ úgy se vár: ezt ígéri az én kis életem.
Nóra szép szemében végre nem csak magamat néztem,
csak az életem kevert, ahogy szokta, össze-vissza mindent,
mert belecsempésztem a mérget, na és a holt idők során a kérget
kövérre hizlalta a szívem, az a hülye szívem, az a hülye szívem,
de most szelíden, csendesen retteg
hogy ő nem lesz itt velem,
aztán elhallgat, hisz választ úgy sem vár:
ilyen szelíd lett az én kis életem.
Nóra táskájában majdnem ott volt, amire vártam,
mondjuk az illat és az íz, mondjuk az illata és az íze,
és ő sincs messze persze, csak néha nincsen hozzám mersze,
ahogy ezt Zsoltika elképzelé,
de most tényleg szelíden, csendesen,
fokozom inkább: NAGYON szelíden, csendesen,
hallgatom, mikor lszik már valahol,
ilyen gyáva lett a kis életem.
Nóra táskájában, lepusztult pompájában
csak az életem hever, kis cuccaival összebújva
( s még mennyi mással)
mert belecsempésztem az éjjel,
hogy ne hulljon szerte széjjel,
inkább legyen jól nevelt, még egyszer utoljára.
"Bújócskázzál csendesen.
Panaszkodjál, hogy ő mért nincs velem,
de inkább hallgassál, ha választ úgy se vársz,
és őhelyette ne ígérj semmit, kis életem.
MOST ROBBANJ, VILÁG!"